Sarah a szexet népszerűsíti jabánban
Talán nincs még egy hely a világon, ahová ennyire lassan ért el a négy new yorki szingli kalandjait bemutató sorozat, de olyan hely sincs, ahol a főszereplő annyira gyorsan rabul ejtette volna az újságírók szívét, mint a Szex és New York hatodik szezon DVD megjelenését beharangozó bemutatón.
Amikor Parker, aki életében először járt a szigetországban megjelent a tokiói Omoteszandó "Spiral Hall"-jában, az összes jelenlévő nőnemű újságíró kórusban "kavaii"-ozni kezdett (kavaii - cuki, aranyos).
- Férjemmel többször meghívtak már bennünket Japánba, de a sűrű időbeosztásom eddig nem tette lehetővé a látogatást. Az út legrosszabb része, hogy párom nem jöhetett velem. Ez azt jelenti, hogy még egyszer, immár együtt is el kell jönnünk önökhöz - mondta a Carrie Bradshaw-t alakító színésznő. A szóban forgó "pár" Matthew Broderick, akitől Parkernek egy kisbabája is van.
A Szex és New York (eredetileg Sex and the City, de a magyar fordítók mindig jobban tudják) úgy válik egyre népszerűbbé a felkelő nap országában, ahogy a divatmagazinok elkezdik elemezni a sorozat szereplőinek viseletét.
- A divat az egyik főszereplő. Hirtelen nem is tudnék még egy mostanában futó szériát megnevezni, amelyben ilyen szerves része a történetnek - mondta Parker. - Patricia Field (a sorozat stylist-ja) hosszú időt töltött Japánban, sok ruhája innét származik, és amióta csak ismerem, mindig japán nőktől merített ihletet új ruhakölteményei számára. Igazán okosan használja a divatot a történethez.
Parker minden kérdésre hosszasan válaszolt. A sajtókonferencia alatt egyszer, miután a hosszú fordítás befejeződött, egy kicsit szégyenlősen azt mondta: "ez is mutatja, milyen sokat tudok beszélni".
- Mondtam a tolmácsnak, hogy akármit is beszélek, fordítsa úgy, hogy sokkal okosabban hangozzék - vallotta be a végén.
Amikor azt kérdezték tőle, hogyan képes egyeztetni anyai hivatását munkájával, így felelt:
- Ugyanúgy küszködöm, mint a többi dolgozó anya. Próbálok a lehető legtöbbet kihozni magamból, de állandóan úgy érzem, kompromisszumokat kell kötnöm. Soha nem vagyok képes megfelelni minden elvásárnak. Igen örülök kétéves kisfiamnak. Ő most is azt szeretné ha otthon lennék vele. Ő a szemem fénye. Ugyanakkor szeretem a munkám is, hiszen az is életem része. Egyszerűen csak próbálom mindkettőt a lehető legjobban csinálni, persze csak nagy küszködve.
Ha mindent meg akarsz szerezni, az nagy kihívásokkal jár. Szerencsésnek érzem magam, hogy egyáltalán e kihívás előtt állhatok.
Japánban a Szex és New York hatodik szezonját november 26 óta árulják DVD-n.
Yomiuri Shimbun
Sarah Jessica Parker koszos pólóban jár Egy divatikon magánélete
Nagy bögre kávé, még nagyobb pohár tiszta víz. Hiába rázogatom csábítóan a dobozt, Sarah Jessica Parker egyre szélesebb mosollyal hárítja el a cigit. Carrie Bradshaw füstje a múlté, James Broderick anyukája pedig nem dohányzik. Ahogy kimondja Carrie nevét, sóhaj sem suhan át a tekintetén. Pedig a Queensboro híd túloldalán, a kimustrált gyártelep tetején, látótávolságra innen kokettál velünk a felirat: Silver Cup Studios, a Szex és New York lányainak egykori otthona. Gyönyörű évek voltak, suttogja csillogó szemmel, mint aki az emlékkönyvében a legkedvesebb barátnőjéhez ért. De én tudom, mennyire meggyötörték azok az évek, mert sokszor láttam a forgatáson karikás szemmel, csontsoványan. Évekig hajnalban járt érte a kocsi, késő éjjel vitte haza. Nem égethette tovább két végén a gyertyát mint főszereplő, executive producer, divatkirálylány, feleség és leendő családanya. Bármennyire röpült a szekér, ott kellett elvágni, a csúcson.
ELLE: A rossznyelvek szerint azért akartad abbahagyni,mert jött a negyven...
SJP: ... és mi baj vele? Nézd meg, hány hollywoodi stúdiót vezetnek negyvenes csajok, akik pontosan érzik, hogy a mi korosztályunkra is ráfér egy kis romantika. A nézők is öregszenek, nemcsak a színésznők!
ELLE: Carrie divatbolond. Olyannyira, hogy ezt életed végéig nem fogod tudni lerázni magadról.
SJP: Nem is akarom, de nem is gyötröm magam miatta. Pont annyira érdekelnek a cuccok, amennyit ez a dolog megér. Persze, hogy imádom a szép ruhákat, de mutass egy nőt, aki nem! Viszont mikor nem dolgozom, átvedlek anyukává, ami azt jelenti, hogy sokszor tejbegrízpecsétes a blúzom, a gyerek a pólóm szélébe törli a tenyerét, és a babakocsit sokkal könnyebb tornacipőben tolni, mint tűsarkúban. Nem hagyom, hogy a divat diktálja az életemet. Imádok antikboltokban turkálni, odafigyelek az új tervezőkre, és ha valamibe beleszeretek, az le nem jön rólam. Nem szeretek beugrani a trendeknek, mert abból sose jön ki jól az ember. És nem vagyok a stylistok gyöngye, mert inkább a saját ruháimat hordom, nem azt, amit rám adnak. Ez a pulcsi meg a szoknya is az enyém, csak a cipőt kaptam kölcsön.
ELLE: De ha a tervezők túllicitálják egymást, hogy melyikük toalettjét viseld egy gálán vagy egy partin, mégsem tudsz ellenállni...
SJP: Némelyik olyan elánnal tukmálja, hogy túl is lő a célon. De mit csináljunk? Ebben az összes kolléganőmmel együtt ludasok vagyunk. Évről évre jobban. Ezt a trendet sajnos nem lehet megállítani. Én legalábbis nem tudom. Maximum megpróbálok hű maradni az ízlésemhez és az erkölcsi mércémhez, és csak olyasmit veszek föl, ami igazán tetszik.
ELLE: Folyton filmezel, rengeteget fotózol, lekapnak itt-ott, vásárlás közben. Lehet így normális életet élni?
SJP: A kiegyensúlyozott családi élet nem idő kérdése, hanem időbeosztásé. A gyereket én öltöztetem, én viszem oviba, én hozom haza. Hál’ istennek egy macskaugrásra van az ovi, legtöbbször sétálunk, ha pedig késnénk, bedobom a babakocsiba. Nem járunk testőrrel, nem csinálunk faksznit a játszótéren. És nem megyünk sűrűn premierekre, de ha igen, akkor se limuzinnal.
ELLE: Carrie is, Paula is, és tegyük hozzá, te magad is elég jól ismeritek a jó párkapcsolat titkát. Szerinted miért van az, hogy manapság egyre több férfi inkább ül az anyja nyakán, annyira ódzkodik a házasságtól?
SJP: Mert kényelmes. Mert anyagilag kellemes. Mert így szokta meg. Mert így is van, aki mosson rá. Lustaságból.
ELLE: Várd ki, melyikre hivatkozik majd a fiad.
SJP: Hál’ istennek addig még sok víz lefolyik az East Riveren. Az én anyukám nyolcunkat eresztett ki a fészekből. És bár egyedül nevelt és egy fölösleges fillérje sem volt soha, rettenetesen megszenvedte, amikor kirepültünk. Hiába tudta, hogy ez az élet rendje.
ELLE: Hány éves voltál, mikor elköltöztél otthonról?
SJP: Tizenhét. De a mai napig imádok hazajárni. És hazavinni a mosnivaló holmimat.
Návai Anikó
10 perc Sarah Jessica Parkerrel
A 100xSzép új filmjéről, új illatáról és a Szex és New York utáni életről beszélgetett Sarah Jessica Parkerrel.
– Kihez hasonlítasz jobban: a Szex és New York Carrie-jére vagy a Kőkemény család Meredith Mortonjára? – Voltaképpen egyikükkel sem tudnám összehasonlítani magam. De nagyon szerettem Carrie-t eljátszani. Olyan volt, mintha hét éven át valaki más ember életét élném. Ugyanez volt a helyzet Meredith-szel: ő teljesen más ember.
– De azért te nem vagy akkora Manolo Blahnik-rajongó, mint Carrie? – Nem. Van ugyan pár ilyen cipőm, de számomra teljesen mindegy, milyen márka. Elsősorban az a fontos, tetszik-e. És most, hogy így, egymás között vagyunk: nem vagyok akkora magas sarkú rajongó, mint Carrie – sokkal szívesebben van rajtam tornacipő…
– Nehéz volt a számodra befejezni a Szex és New Yorkot? – Nagyon nehéz volt. Csodálatos, nagyon összeszokott csapat voltunk. A stáb is ragyogó volt, akár az idők végezetéig is folytathattuk volna. De az emberek egyszer csak megunták volna, hogy minket néznek. Ezt akartuk megelőzni.
– Az új filmedben egy szupercikizős anyósod van. Te is ilyen leszel, amikor a fiad hazahozza majd a választottját? – (nevet) Megpróbálom majd a legtöbbet kihozni magamból, hogy civilizáltan viselkedjek. Még akkor is, ha biztosan nehezemre fog esni.
– Most jelent meg az üzletekben az első, Lovely névre keresztelt illatod. Sok sztár viszont csak a nevét adja az illathoz. Te ott voltál az illat elkészítésénél? – Ó, igen, a kezdetektől fogva jelen voltam. A kivonatok kiválasztásától a marketing-stratégián át egészen a flakon és a csomagolás formájának és színének kiválasztásáig. Ez tehát teljesen az én parfümöm. Most is az van rajtam. Nagyon finom az illata.
KÉP: Van-e élet a Szex és New York után? Hát persze! Csak nézzük meg Sarah-t | |